2. fejezet

Hello ^^ A következő rész 2 komment után jön, megint ! :) Kellemes olvasást :P
Ui.: Rövid lett, mert valamiért szenved a blogspot..:( 

A szobámban ültem,  és magam elé bambultam. Sok minden cikázott át a fejemen, sok féle gondolat és érzés, de ahogy jöttek úgy mentek. Peeta még mindig féltékeny lenne Galere? De miért? Nem is találkozunk.. Vajon Galenek hiányzom? Vagy már talált mást, és vajon vele is együtt vadásznak és őt is úgy csókolja, mint engem? Katniss ! - Szóltam rá magamra.  Miért érdekel ez engem? Peetával élek, Őt szeretem és Gale csak a barátom ! Se több, se kevesebb. Ha éreznék is valamit iránta, akkor sem szabad, mert Peetát választottam.. Biztosan csak a megszokás, hogy Gale a barátom hiányzik. Igen, ez lesz a megoldás. Arra eszméltem fel, hogy hullnak a könnyeim. Miért? Miért ilyen nehéz ez… de mi is? Megtöröltem a köntösöm kézfejével az arcom, épp időben, mert kopogtak és Peeta dugta be a fejét az ajtón.
- Bejöhetek ? – kérdezte óvatosan.
- Attól függ, mit szeretnél ? – válaszoltam dacosan.
Szélesre tárta az ajtót és meglepődve nézett rám.
- Te sírtál? Ne haragudj, én nem szerettelek volna megbántani – mondta, és én hagytam azt higgye miatta sírok, hisz mit válaszolnék? „Jajj Peeta, nem miattad sírok, csak úgy, tudod ez jó dolog!” Értelemszerűen ehelyett csak annyit mondtam, hogy:
- Semmi baj Peeta. – kimért, egyenletes hangon.
Nem válaszolt csak oda jött, megölelt és a szemembe nézett.
- Nagyon szeretlek ! – majd homlokon csókolt és kiment az ajtón választ sem várva.
Még néhány percig ültem és bámultam a távozó Peeta után, majd összeszedtem magam, felöltöztem és felvettem a vadászdzsekit, amit még apa hagyott rám. Felvettem az íjat és elindultam le.
- Vadászni mentem és.. – mondtam Peetának, de azt már nem tettem hozzá, hogy kiszellőztetni a fejem.
- És ? – kérdezte Peeta.
- Semmi. – rámosolyogtam és kiléptem az ajtón.
A tavaszi levegő érzése az arcomon meglepően kellemes volt, és a nap is halványan sütött. Az utcán nem volt senki, de miért is lett volna? Egyetlen szomszédom volt, és ő nem egy utcára járó típus. Kivéve, ha elfogyott a szesz. A csendet hallgatva elindultam, majd úgy döntöttem kerülök és a városon keresztül megyek. Talán annak reményében, hogy Galel összefutok ? Nem tudom.
A városba érve az utcán, alig kószáltak az emberek a jó idő ellenére. Már nem volt az a tizenkettedik körzet, mint régen. Több élelem, ruha és más eszközök jutottak el hozzánk ugyan és ez jó, de a lakosság és az újjá épült házak nem tükrözték a régi otthonomat. Az emberek a 13. körzetből beköltöztek ugyan, de nem a tizenkettedikbe. Ide csak azok tértek vissza, akik elég erősek ahhoz, hogy feldolgozzák azt a gyászt, ami a körzetünket, még pár hónap után is körül lengi.